"Ride, run and row for culture"
Let’s meet again this year!
Kultúra: élmény és szórakozás

Mr. Piano: „Minden évben ott vagyok a fesztiválon”

A guruló zongorájáról ismert művész visszatérő vendége a Tisza-tavi Fesztiválnak. Mr. Pianóval, Vágó Jánossal beszélgettünk.

 

Mr. Piano a Tisza-tavon

 

Vona Ildikó/ Magyar Tavak Fesztiválja: Honnan ered a guruló zongora ötlete, és mikor sikerült megvalósítani?

Mr. Piano: Az ötlet onnan jött, hogy a feleségemmel nagyon sokat jártunk külföldre zenélni. Nyugat-Európában utcamuzsikáltunk különböző fesztiválokon, és ott láttunk egy hasonló zongorát. Már akkor eldöntöttük: ilyet mi is csinálunk magunknak. Összebarátkoztunk a zongoristával, aki elmesélte, hogy nemrég készítette el a sajátját. Mivel még nagyon friss volt a találmány, a betyárbecsület úgy kívánta meg, hogy nem állok neki azonnal megépíteni az enyémet. Majdnem 10 év telt el azóta, hogy láttam az övét és elkészítettem a sajátomat, de nem akartam pont olyat. Én olyat szerettem volna, amiben minden el van rejtve, és nem látják az emberek, hogyan kanyarodik, mi hajtja. Hála Istennek sikerült is az elképzelésemnek megfelelően kivitelezni. Míg az ötletadó hangszeren minden látszik, ezen nem.

– Azt mondta, jártak ki muzsikálni…

– Igen! A feleségem klarinét-szaxofon tanár, én meg népzenész vagyok eredetileg.

– Kerekeken gurul ez a zongora, de hogyan működik?

– Van benne egy elektromotor, ami hajtja. Olyan, mint egy rendes autó; a hátsó kerék hajt, az első kerék meg elkanyarodik vagy jobbra, vagy balra. Sőt, még tolatni is lehet ezzel a zongorával.

– Mi történt a belső berendezéssel? A húrokkal, kalapácsokkal?

– Ez már teljesen elektronikus hangszer. Ha azt akarjuk elérni, hogy egy zongora a saját lábán tudjon közlekedni az utcán, ahhoz le kell könnyíteni. 350 kilós maga a hangszer, és még mögé ül valaki, tehát közel 4-500 kilót kell mozgatni dombon, lejtőn, kanyargós utcákon, ráadásul egy zongora elhangolódik minden egyes mozdulatnál. Eredeti formájában nem lehetne működtetni, ezért lett teljes egészében elektromos.

– A másik, a „vízen járó” zongora hogyan született meg?

– Maga az ötlet úgy jött, hogy a „Természet Operaháza” Tisza-tavi Fesztiválon veszek részt már évek óta, ahol a harmadik napon hajókkal megy a közönség, és bejárják a Tisza-tó csodálatos környékét. Mindig mondtam a főszervezőnek, Debreczeni Ildinek, hogy csinálok egyszer valami olyat, ami megy a vízen. Nekiálltam, nagyon sokat agyaltam rajta, próbáltam összehozni. A Sió-csatorna mellett lakom, ami kedvezett a kísérletezésnek, de többször beborultam a vízbe, elsüllyedtem, nem jött össze a vízizongora. Szóltam is Ildikónak, hogy ezt nem tudom megcsinálni. Eltelt egy év, aztán februárban felhívott: „Na, úszik már a zongora?”. Akkor megint elkezdtem a terven dolgozni, de egy teljesen új koncepció alapján. Ezer számítással kitaláltuk, mekkora az a hajótest, ami megtart egy ilyen zongorát, nem borulékony, és még halad is a vízen.

– Ugyanez a hangszer van rajta, ami mellett most beszélgetünk?

– Nem, az egy másik zongora, egy hajótestre építve. Külön érdekessége, hogy lehet működtetni emberi erővel – tehát lábbal, pedálokkal -, nagyon szép kis lapátkerék van rajta, ami hajtja.  Működik elektromosan, mert elektromotort is föl lehet rá tenni, és működik benzinmotorral is.

Mr. Pianos és a tiszafüredi mazsorettek

– Látványos, amikor forognak a lapátok…

– Igen. Úgy néz ki, mintha a lapát hajtaná, de valójában azért vannak rajta lapátok, mert biztonsági szempontból minden hajóhoz kell evező. Ezen nincs evező, itt a vízibiciklis megoldással váltjuk ki az evezőket, és amikor hajtja a motor, akkor forog a lapát is. Tényleg nagyon mutatós.

– A Tisza-tavi Fesztivállal hogyan kezdődött az ismeretség?

– 2013 vagy 14-ben az Utazás Kiállításon mentem a zongorával, és a fesztivál szervezői elkérték a névjegykártyámat. Nem telt el két hét, már hívtak is konkrét tervekkel, hogy merre menjek, hol kell megállnom a zongorával, mikor jönnek a biciklisták. Azóta minden évben ott vagyok a fesztiválon.

– Előtte milyen kapcsolata volt a Tisza-tóval?

– Érdekes, mert semmilyen. Most viszont már a gyerekeimmel is lejárunk a Tisza-tóra, megyünk a feleségemmel és csónakázunk. Ez a rendezvény nagyon sokat segít, mert azóta kezdik az emberek igazán felfedezni a Tisza-tavat.

– Van olyan emlék vagy vicces sztori, ami a fesztiválon történt és szívesen megosztaná az olvasókkal?

– Volt egy év, amikor „leszakadt az ég” és ömlött az eső. Sajnos azon a napon nem volt biciklis túra, autókkal mentünk a koncerthelyszínekre. Figyeltem a meteorológiai előrejelzést, és előre megcsináltam úgy a zongorát, hogy rászereltem egy négyméteres napernyőt. Én esőben is tudtam közlekedni a zongorával, nagyon vicces és mókás látvány volt, de természetesen a legjobb az, amikor süt a nap és tudnak kerékpározni az emberek.

– Hogyan csinálna kedvet a Tisza-tavi Fesztiválhoz?

– Én úgy gondolom, hogy a magaskultúrának ez egy kiemelkedő rendezvénye ma Magyarországon. Gyönyörű környezetben sokféle zenei műfaj képviselői zenélnek, énekelnek. Amikor megyek a zongorával, mindig figyelem a tájat, és fényképezni is szoktam. Fantasztikus fotóim vannak. Egyszer például láttunk egy olyan tájat a Tisza-tónál, ahol volt egy gyönyörűszép zöld fa, mellette egy teljesen citromsárga, az utána következőn már – mintha ősz lett volna – elkezdtek barnulni a levelek, mellette pedig megint egy zöld fa állt, és mindez estefelé, amikor ment le a nap. Csodálatos! Persze nem csak a fotósoknak tudom ajánlani, hanem mindenkinek. Ez egy olyan fantasztikus környezet, hogyha családok ellátogatnak oda – akár a rendezvényre, akár azon kívül -, és bemennek egy kikötőbe, kibérelnek egy csónakot, apuka vagány hajósnak érezheti magát a kisfia, kislánya előtt, és olyan tájakra juthatnak el, olyat tud megmutatni a gyerekeinek, amivel Magyarországon sehol máshol nem találkoznak.

 

Kövessétek Facebook oldalunkat, hogy ne maradjatok le a legfrissebb információkról!

Ha érdekelnek a fesztivál hírei, hasonlóan izgalmas cikkei, akkor böngésszetek tovább itt! 

en_USENG