"Ride, run and row for culture"
Let’s meet again this year!

Sajtóanyag 2017

Előzetesek
Beszámolók

Operajóga is lesz a Tisza-tavi Fesztiválon
Kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertek, operajóga és táncelőadások is lesznek júliusban a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválon. A negyedjére megrendezett fesztivál elsődleges célja a kultúra, a természet és az aktív pihenés összekapcsolása.
www.origo.hu

Idén is lesz Tisza-tavi Fesztivál
A három napos programsorozat néhány éve indult Debreczeni Ildikó tervei alapján.
www.szoljon.hu

Kerékpáros és csónakos túrák koncertekkel a Tisza-tavi fesztiválon
A fesztivál első délutánján különleges operajógán vehetnek részt az érdeklődők, majd a tiszafüredi Morotva félszigeten rendezik meg a gálaestet a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara és a szolnoki kibővített Bartók Béla Kamarakórus közreműködésével, Sándor Szabolcs vezényletével – mondta el Jakus Anita, a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál projektvezetője a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
iszolnok.hu

Minikoncertek, operajóga és táncelőadások
A negyedik alkalommal megvalósuló fesztivál elsődleges célja a minőségi kultúra, a természet és az aktív pihenés összekapcsolása.
www.webradio.hu

Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál 2017
A Természet Operaháza egy minden évben megrendezésre kerülő operafesztivál Tisza-tavon. Idén 2017. július 28-30. között lesz a fesztivál, ahol a minőségi kultúra, a természet és a sportszerető életmód találkozik.
www.programturizmus.hu

Ezen a nyáron is nagyot megy Tiszafüred
Tiszafüred idén is kiemelt helyszíne lesz a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválnak
www.hajdupress.hu

A nap embere – Szolnok TV
videó
www.szolnoktv.hu

Kulturális Híradó – M1 Médiaklikk
videó – 7:55-től
www.mediaklikk.hu

Kötelező nyári program a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál
Az idei Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál ismételten megrendezésre kerül a Tisza-tó körül. Együttműködünk Ókovács Szilveszter főigazgató úr jóvoltából a Magyar Állami Operaházzal, melynek több neves művésze is fellépőink között szerepel.
www.wemagazin.com

Az Opera művészei is fellépnek a Tisza-tavi Fesztiválon júliusban
Nagyon örülünk, hogy ott lehetünk az általa létrehozott Tisza-tavi Fesztiválon, és nem hivalkodóan, de elfoglalva méltó helyünket, megjelenhetünk a gazdag programkínálatban” – mondta el Ókovács Szilveszter főigazgató.
www.opera.hu

A Tisza-tó térségének egyik zászlóshajó projektje lehet a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál
Debreczeni Ildikó, a szolnoki JelmezArt Kft. ügyvezetője, és a Természet Operaházának megálmodója elmondta, hogy a Tisza-tónál megépül egy csodálatos vízililiomot formázó, tóra épített, 4.000 fő befogadására alkalmas vízi színház, akkor egy egyedülálló turisztikai attrakcióval gazdagodik nemcsak a Tisza-tó és Jász-Nagykun-Szolnok megye, hanem hazánk is. Ezzel vonzó úti célként feltéve az országot az európai és azon túli operakedvelő közönség térképére.
www.alfoldhir.hu

Aktív pihenés és a kultúra ötvözése
A délután folyamán, Magyarországon egyedülálló módon, a TO’PERA keretén belül, egy különleges operajógán vehetnek részt a vendégek. Vizin Viktória mezzoszoprán és egy vonós négyes kíséretével, közvetlen a Tisza-tó partján, Sándor Szabolcs zongoraművész által komponált zenéjére, Benkő Ildikó jógaoktató tart lelki békét és nyugalmat árasztó környezetben jógaórát.
www.hirlap.eu

Az Operaház művészei is csatlakoznak a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválhoz
Jakus Anita, a Természet Operaháza Tisza-tavi fesztivál projektvezetője elmondta, hogy idén egyedülálló módon, a Tisza-tó partján, a tó vizén és a tó vizében is láthatunk majd produkciókat.
www.goutazas.hu

The 4th Lake Tisza Festival -Tiszafüred -2017.
Opera in the Air … Three days around and by the Lake Tisza!
www.rollinginbudapest.com

Opera a Tisza-tó partján
A Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált Debreczeni Ildikó álmodta meg a csodálatos természet, az aktív pihenés és a kultúra ötvözésével. A cél a minőségi kultúra összekapcsolása az egészséges életmóddal, valamint a Tisza-tó természeti adottságainak, madár- és állatvilágának megismertetése a nemzetközi és a hazai közönséggel.
www.kultura.hu

Gálakoncerttel nyit a háromnapos találkozó
Négy éve még csapat­építő Tisza-tavi túraként kezdődött, majd a Magyar Állami Operaházzal összefogva kivételes operatalálkozóvá bővült a program, amely nem titkoltan a tiszántúli régió turizmusát is fellendíteni szándékozik.
www.magyaridok.hu

Operák szólnak a Tisza-tó partján
Ami néhány éve csak egy baráti társaság hangulatos ötlete volt, mára igazi kulturális különlegességgé nőtte ki magát. Július utolsó hétvégéjén minden út az operához vezet a Tisza-tónál. Bringával, csónakkal vagy csak gyalogosan.
www.vilagszam.hu

Kerékpáros és csónakos túrák, koncertek várnak mindenkit a Tisza-tavi Fesztiválon
A negyedik alkalommal megvalósuló rendezvény legfontosabb vezérelve a nívós kultúra, a természet és az aktív pihenés összekapcsolása. Mindemellett fontosnak tartják azt is, hogy az internacionális sikereket elért művészek fellépése mellett megismertessék az érdeklődőkkel a helyi értékeket, a látogatóknak pedig lehetőségük nyílik megkóstolni a helyi gasztronómiai különlegességeket és betekintést nyerni a Tisza-tó menti települések életébe.
www.utazas.com

Megkezdődött a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál
Klasszikus zenével, jelmez- és táncbemutatóval vette kezdetét az idei Természet Operaháza – Tisza-tavi Fesztivál. Pénteken délelőtt egy kisebb tömeg gyűlt össze a Városháza előtt, hogy útjára indítsák a térség legnagyobb kulturális programsorozatát.
www.szoljon.hu

Természet Operaháza a Tisza-tónál
A Természet Operaháza a Kárpát-medence természeti kincseinek és kulturális értékeinek ötvözetét kínálja a magyaroknak és a külföldi turistáknak – mondta a Természet Operaháza Tisza-Tavi Fesztivál gálakoncertjén az agrártárca miniszterhelyettese.
www.orientpress.hu

A Természet és opera harmóniája Tiszafüreden
Tiszafüred – Negyedik alkalommal nyílt meg a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál pénteken. A természetjárást a komolyzenével párosító programok közt kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertek, szakmai előadások, operajóga is szerepel. A fesztivál Európában is egyedülálló, és évről évre több vendéget vonz – mondta Ujvári Imre polgármester.
www.haon.hu

Félezren kerekezték körbe a Tisza-tavat
Komoly és könnyűzenei előadások, tekerés a rekkenő hőségben. Röviden így lehetne jellemezni a Tour D’Opera mezőnyének szombati napját.
www.szoljon.hu

“Bőséges és jókedvű kulturális szüret” /Kovács Sándor, megyei közgyűlés és a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke /
Megkezdődött pénteken a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál, amelyen operajógával, táncelőadásokkal, valamint kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertekkel várják a közönséget három napon át.
www.szinhaz.org

Megnyitotta kapuit Tiszafüreden a Természet Operaháza
Tiszafüred főterén megtartott péntek délelőtti ünnepségen Kovács Sándor a rendezvény fővédnöke arra emlékeztetett, hogy 2014-ben sokaknak még álomnak tűnt az, amiben Debreczeni Ildikó munkatársaival már akkor hitt: a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál sikeres lehet ebben a régióban! A program – amely a természet, az aktív pihenés és a kultúra ötvözi – azóta valóra váltotta a reményeket, és örvendetes módon mára az ország határain túlnyúló értékeket közvetítő fesztivállá erősödött.
www.infokarcag.hu

Fesztivál a Tisza-tó csodálatos természeti adottságainak megismerésére
A Természet Operaháza a Kárpát-medence természeti kincseinek és kulturális értékeinek ötvözetét kínálja a magyaroknak és a külföldi turistáknak – mondta a Természet Operaháza Tisza-Tavi Fesztivál gálakoncertjén az agrártárca miniszterhelyettese.
www.magyarvadasz.hu

Operaáriákba botlottam a Tisza-tó partján
(…) Majd belekezdett egy fergeteges koncertbe pizsamanadrágosan, ian andersoni szuggesztivitással, csak sokkal csinosabban.Az időpont és a helyszín (a poroszlói strand mellett, a mezőn, reggel tízkor, szombaton) különössége abból fakad, hogy Magyarország meglehet legkisebb, ámbár legegyedibb fesztiválján tette mindezt, az alig három éves múltra visszatekintő Tisza-tavi Tour d‘Opera rendezvényén.
www.forbes.hu

SPORT ÉS ZENE EGYÜTT? IGEN! – ÚJRA JÖN A TISZA-TAVI FESZTIVÁL
2017-ben negyedik alkalommal kerül megrendezésre A Természet Operaháza- Tisza-tavi Fesztivál, amelynek az ötlete három évvel korábban egy sikeres csapatépítés során fogalmazódott meg. A fesztivál középpontjában az értékes időtöltés áll, ötvözve a zene szeretetét és a testmozgás fontosságát.
www.szinhaz.org

Megkezdődött a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál
Operajógával, táncelőadásokkal, valamint kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertekkel várják a közönséget három napon át. 2014-ben a Tisza-tó adottságait és páratlan lehetőségeit megragadva mert nagyot álmodni Debreczeni Ildikó, aki munkatársaival megszervezte a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált. Az elmúlt években megvalósult a szervezők azon célkitűzése, hogy a Tisza-tó természeti adottságait minél több belföldi és külföldi résztvevővel megismertessék, valamint összekapcsolják a minőségi kultúrát az egészséges életmóddal.
www.hrglobe.hu

Nagy siker volt a Tisza-tavi fesztivál
A pénteken Tiszafüreden kezdődő programot – a jógát és a gálaműsort –, szombaton és vasárnap kerékpáros, majd csónakos túra követte. De nem is akárhogyan, a majd’ félezer érdeklődő minden egyes állomáson – Tisza-tavi településen – könnyű- és komolyzenei műsort hallgathatott meg, miközben a fűben heverhettek, frissítőt vehettek magukhoz, és kipihenhették az egyes távok közötti fáradalmakat.
www.heol.hu

Megkezdődött a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál
Operajógával, táncelőadásokkal, valamint kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertekkel várja a közönséget három napon át a pénteken kezdődő Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál. 2014-ben a Tisza-tó adottságait és páratlan lehetőségeit megragadva mert nagyot álmodni Debreczeni Ildikó, aki munkatársaival megszervezte a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált – mondta el megnyitó beszédében Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere.
www.fidelio.hu

Megkezdődött a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál
Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere (Fidesz-KDNP) megnyitó beszédében felidézte, hogy 2014-ben a Tisza-tó adottságait és páratlan lehetőségeit megragadva mert nagyot álmodni Debreczeni Ildikó, aki munkatársaival megszervezte a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált.
Mint kiemelte, az elmúlt években megvalósult a szervezők azon célkitűzése, hogy a Tisza-tó természeti adottságait minél több belföldi és külföldi résztvevővel megismertessék, valamint összekapcsolják a minőségi kultúrát az egészséges életmóddal.
www.iszolnok.hu

Operajógával, táncelőadásokkal, valamint kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertekkel várják a közönséget.
Vasárnap a Boat D’Opera elnevezésű túrán a kerékpárok helyett csónakokkal juthat el a közönség a minikoncertek helyszíneire. Ezen a napon fellépnek mások mellett a Magyar Állami Operaház művészei, a Budapest Klezmer Band, Szirtes Edina Mókus hegedűművész a Szirtes vonósnégyes közreműködésével, a H2O Synchro SE szinkronúszói pedig erre az alkalomra készített koreográfiával várják a közönséget.
www.jnsz.hu

Zene a Tisza-tónál
A gálaest megnyitóját a tiszafüredi Morotva félszigeten tartották, Radó Denise rendezésében, Miklósa Erika, Bakos Kornélia, Vizin Viktória és Nyári Zoltán operaénekesek, valamint Báll Dávid zongoraművész, illetve a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara és a szolnoki kibővített Bartók Béla Kamarakórus közreműködésével.
www.magyarhirlap.hu

Fesztivál a Tisza-tó csodálatos természeti adottságainak megismerésére
A Természet Operaháza a Kárpát-medence természeti kincseinek és kulturális értékeinek ötvözetét kínálja a magyaroknak és a külföldi turistáknak – mondta a Természet Operaháza Tisza-Tavi Fesztivál gálakoncertjén az agrártárca miniszterhelyettese.
www.kormany.hu

TISZAFÜREDEN VETTE KEZDETÉT A TERMÉSZET OPERAHÁZA TISZA-TAVI FESZTIVÁL
Kovács Sándor, a megyei közgyűlés és a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (TFT) elnöke a megnyitón hangsúlyozta, hogy egy “bőséges és jókedvű kulturális szüretre” készülnek az elkövetkező három napban. A programsorozatnak köszönhetően az opera, a tánc és a képzőművészet minden Tisza-tó környéki településen megjelenik.
www.videk.ma

„Bőséges és jókedvű kulturális szüret”
Megkezdődött pénteken a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál, amelyen operajógával, táncelőadásokkal, valamint kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertekkel várják a közönséget három napon át.
www.webradio.hu

Magas művészetet és az aktív pihenés
Az fesztivál fontos eleme annak a törekvésnek, hogy a térségben mindenki megtalálja a hozzá legközelebb álló programokat.
www.dehir.hu

Megnyílt a Természet Operaháza Tiszafüreden
A Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál 2017. július 28-i ünnepélyes megnyitóját követően egy különleges operajógán vehettek részt az érdeklődők. Vizin Viktória mezzoszoprán és egy vonós négyes kíséretével, közvetlen a Tisza-tó partján, Sándor Szabolcs zongoraművész által komponált zenéjére, Benkő Ildikó jógaoktató tartott lelki békét és nyugalmat árasztó környezetben jógaórát.
www.hajdupress.hu

Természet Operaháza
Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere megnyitó beszédében felidézte, hogy 2014-ben a Tisza-tó adottságait és páratlan lehetőségeit megragadva mert nagyot álmodni Debreczeni Ildikó, aki munkatársaival megszervezte a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált. Mint kiemelte: az elmúlt években megvalósult a szervezők azon célkitűzése, hogy a Tisza-tó természeti adottságait minél több belföldi és külföldi résztvevővel megismertessék, valamint összekapcsolják a minőségi kultúrát az egészséges életmóddal.
www.kultura.hu

Operajóga, táncelőadások, túrákkal egybekötött minikoncertek három napig
A fesztivál Németh Hajnal Auróra divatbemutatójával és Bocskay Anna kiállításával kezdődött Tiszafüreden, majd klasszikus zenére végzett jógaórával folytatódott a program.
www.origo.hu

en_USENG